Everlasting Sunset 08
2012. augusztus 7., kedd | 14:43 | 0 comments
Juniel
Egy hét is eltelt mióta Byungho kijelentette,hogy járjunk. Hozzá kellett szoknom,hogy van egy barátom. Egy ember aki szeret. Legalább is ugy éreztem,hogy szeret engem,épp úgy ahogy én is őt.
Az egész oylan volt,mint egy álom. Bár az egyetemen nem találkoztunk sokat,de mindig megvárt órák után és együtt indultunk neki Tokio utcáinak. Kézenfogva sétáltunk és olyan dolgokat csináltunk,mint a tiniszerelmesek a filmekben. Nem..nem akartam felébredni ebből az állapotból.
Közben nagy erőkkel készült az egész iskola,hogy a fesztiválon minden rendben legyen. Byungho szinte az egész délelőttjét az együttesével való próbákkal töltötte,ahogy a hévégéket is. Érthető volt,hiszen évről évre ők a legjobbak az egészen,mindenki csak őket várja. Szerettem volna alkotni valamit én is. Valami sajáttal fellépni,ha már kötelezővé tették. De még ebbe is beleszóltak. Csak japán dallal készülhettem,így az összes szabadidőmet erre szántam. Már ami megmaradt az iskola és Byungho mellett.
Ihletem volt..mint ahogy mindig is,így koreaiul bármikor megtudtam volna írni a dalt,de így nehezebb volt. Pár nap alatt aztán megszületett.
-Anyaaaa - rohantam le a lépcsőn és befutottam hozzá a hálószobába. Apa,mint szinte minden nap,dolgozott.
-Tessék kicsim? - nézett mosolyogva rám. Leültem az ágyra és felhúztam lábaimat. Anya éppen a szekrénybe pakolászott. Valamiért olyan jól esett nézni őt.
-Megírtam a dalt. Sikerült..és .....megmutathatom? - néztem csillogó szemekkel rá.
-Persze,hozd a gitárod - utasított mosollyal az arcán, én pedig már rohantam is érte. Bíztam benne,hogy tetszeni fog neki. Bár anyának eddig minden tetszett,amit írtam. Túl elfogult.
Visszatértem hozzá és elkezdtem,majd végezve a dallal figyelmesen vártam reakcióját,de nem szólalt meg.
-Anya? - néztem kérdően,mire egy boldogsággal teli arccal találtam szembe magam
-Ez csodálatos kicsim - simított végig hajamon - Byungho-ról irtad igaz? - nevetett. Éreztem,hogy elpirulok - gondoltam
-örülök hogy tetszik anyaaaa - tettem félre gitáromat és megöleltem.
-Mikor is lesz a fesztivál? - kérdezte,miközben vissza ment a szekrényhez pakolni
-Még két hét - dőltem hátra az ágyon - úgy izgulok! Byungho-ék biztos tökéletesek lesznek. A nyomukba akarok érni.
-Ne máshoz hasonlítsd magad! Te te vagy Junhee..a saját kis zenéddel és egyéniségeddel! - rám mosolygott - de most megkérhetlek,hogy menj el boltba?
-Tudtam,hogy erre megy ki a játék - nevettem és feltápászkodtam az ágyról - elmegyek,mond mit vegyek.
Anya oda adta a papírt,amire összeírta a bevásárolnivalót,én pedig nekivágtam az estének. Féltem ilyenkor elindulni. A sötétség nem volt annyira a barátom. De most akkora boldogság volt bennem,hogy semmi sem zavart.
Belépdeltem a szokásos kisboltba és neki álltam összeszedni a dolgokat. Semmi baj nem volt addig,amíg jött ő,Byungho legjobb barátja.
Jion
Minden szépen haladt,készültünk a fesztiválra. az egész napomat ez és Junhee vette el. Persze nem bántam. A cél érdekében mindent.
Mint minden reggel,Junhee-t vártam az iskola kapujában,hogy legalább reggel lássuk egymást,hamár egész délelőtt nem is találkozunk,ahogy hétvégén sem.
-Sziaa - köszöntem neki mosolyogva és meg akartam csókolni,de elhúzta arcát. Nem értettem. Eddig semmi baja nem volt ezzel,bár mindig is tudtam,hogy kissé zavarba jön tőle - baj van? - rám nézett. Szemeibe könnyek gyűltek. Megijedtem. Mi történt?
-Te hazug! - ütötte meg mellkasomat elég erőteljesen,majd sírni kezdett. Meg akartam ölelni,de elutasította ezt is.
-Junhee
-Miért..miért játszadozol emberekkel? Miért játszol velem? - ütötte mellkasom,majd nagyot sóhajtva abbahagyta. Rám támaszkodot és mély levegőket vett. Annyira kicsinek tűnt így. Nem értettem mi történhetett - utállak - suttogta. Éreztem,hogy belül össze török,ennek a szónak a hallatán.
-Mi...mi..micsoda? - dadogtam. Szemeim kétszer akkorára nőttek a csodálkozástól. Elhúzódott tőlem,majd letörölte a könnyeit. Dühösen nézett rám.
-Fogadtál..fogadtál bennem..én...csak kihasználtál! - dünnyögte - FOGADTÁL ABBAN,HOGY EGY HÓNAPIG JÁRSZ VELEM! HOGY KIBIROD VELEM! - kiabált. Honnan..honnan tudta meg? Ki beszélt neki ilyet?
-De..de ez..ez nem - nem tudtam értelmes dolgokat kinyögni
-Mond..mondjad csak - ennyire dühösnek még sosem láttam őt. Hol van Junhee? Az én Junheem?
-Igy indult,de..de én tényleg szeretlek!
-Byunho...utállak! - fordított nekem hátat és ott hagyott.
Mellkasomat szorítottam fájdalmamban. De lassan ezt az érzést a düh váltotta át. Egy ember tudott erről és az Hiro volt,a legjobb barátom. Erőteljes léptekkel indultam befelé. Tudtam,hogy a próbatermünkben lesz.
-Te szemét! - szabtam ki szinte az ajtót. Látszott rajta a meglepődöttség. Nem tudom,hogy tettem meg azt a távot ami köztünk volt,de pillanatok alatt ott voltam előtte. Felráncigáltam a székről és ingét fogva folytattam - Mit gondolsz ki vagy te? - rántottam rajta
-Szóval beszéltél vele - mosolyodott el. Undorító..undorító vagy!
-Mégis mit gondoltál?? Az én életem! Miattad veszítem el!
-Jion..épp ez a lényeg. Teljesen elment az eszed. Csak hülyeségnek indult,te meg bele szerettél! - eleresztettem. Igaza volt,de ez nem változtat semmin.
-Ettől még szeretem. Már rég nem a fogadás miatt voltam vele!
-Késő bánat - nevetve a cuccához ment és pakolni kezdett. Legszívesebben megütöttem volna,de tartottam magam. Fogtam magam és elvonultam az iskola másik részére. Ahol senki sem ismert és nyugtom lehetett.
Leültem egy padra és engedtem az érzéseimnek. Könnyeim,férfi létemre,patagzottak szemeimből. Hiro tönkretett mindent. Junhee-t,engem és a kapcsolatunkat is. A boldogságunkat!
Címkék: chapter08, Everlasting Sunset
