Jion

Untam már ezt a szünetet,Inkább az egyetemen ülök órákat,de a haverokkal vagyok.Ilyenkor mindenki csak nyaral én meg itthon punnyadok.Idegesítő dolog.Mi miért nem vagyunk képesek akármerre is menni?Jó a kérdés.

-elmentem-mondtam közömbösen anyának és kisétáltam az ajtón.Nem vártam meg mire reagál és elkezdi kérdezni,hogy hova?miért?mit csinálni?mikor érsz haza? és a többi.Majd estére otthon leszek.Amúgy se lenne hol aludnom.a barátaim mind külföldön nyaralnak,így senkivel sem tudok lenni.
Még két hét..két hét..kibirod nyugi.Utána úgyis minden visszakerül a helyére.

El sétálgattam magamban.Kezeim a farmerem zsebében voltak.Nem volt olyan nagy hőség szerencsére.nem szeretem az erős nyarakat,mikor éget a nap és az ember rák vörösre ég.
Felnéztem az égre és kinyújtóztattam magam.Mi a fenét kezdjek magammal?
Észrevettem egy kisboltot és amellett döntöttem,hogy veszek valamit.Amekkora unalomban vagyok ez is belefér.Legalább a válogatásban lefoglalom magam.
Besétáltam és körbe néztem a polcok között.
-Megfelelő-vettem le egy zacskó chipset nagy keresgélés után.Nem mintha éhes lettem volna,vagy bármi szükségem lett volna rá.
Odamentem a pénztárhoz,fizettem,majd tovább sétáltam immáron chipset falatozva.Ennyit az egészséges táplálkozásról.

A parkom felé vettem az irányt.Már jó ideje járkáltam,így hazamenet előtt gondoltam egy kicsit elidőzök ott.tartozott hozzá egy kisebb játszótér hintákkal és egy mászókával.Az ilyen elrontott,letargikus és unalmas pillanataimat ott szoktam tölteni általában gitárom társaságában.Sokszor zenélek itt amiből,bár nincs nagy szükségem rá,pénzt is szerzek.Ezek szerint viszont utcazenészként is megállnám a helyem.
Felnevettem az utcán ezen gondolatmenetem közepette,majd körbe néztem.Senki sem látott.Mély levegőt vettem és visszanyertem a szokásos arckifejezésemet.

A parkhoz érve észre vettem,hogy nem minden stimmel.A sok kisgyerek mellett volt egy kihúzó dolog.Egy lány,aki a hintán ülve az eget bámulta.Talán 16 éves lehetett.A kinézetéről ítélve.Barna,hosszú festett haja volt,frufruval és egy hosszu,fehér ruhát viselt.
Közelebb mentem hozzá és észre vettem,hogy nem nézi az eget csak arra tartja a fejét,de szemei csukva vannak.Elé lépdeltem,majd arca fölé hajoltam.Nem volt nehéz,mivel elég alacsonyan volt a lány,ráadásul magas is vagyok.
Eltakartam a fényforrását,így kicsit mérges ackifejezéssel nyitotta ki szemeit.Majd másodpercek alatt a földön landolt.Még csak meg sem szólaltam,egyszerúen szembe néztem vele és ezt váltottam ki.
-ne ijesztegess-mondta mintha már régóta ismernénk egymást és ráadásul....koreaiul.Megigazgatta haját.Felé nyújtottam kezem,hogy segítsek felkelni-nem kell,köszi-mosolygott rám.Úgy tettem,mintha nem érteném mit mond.Hiszen ez Japán.Miért bezsél más nyelven?Miért nem azon a nyelven ahol él?-oo izé....bocsánat-mondta végül japánul és felkelt a földről.A kezem még mindig felé nyújtottam,majd inkább zsebre tettem.
-Semmi gond-reagáltam koreaiul egy félmosollyal az arcomon.Vicces volt a meglepődöttség az arcán.Igazán aranyos kislány volt..a maga módján persze.
-Te beszéled a nyelvemet-kapta arcához kezeit örömében.A meglepődöttség abban a pillanatban átszállt belém,de próbáltam nem mutatni.
-Ja..nyelvedet..koreai vagy ezek szerint-ültem le a hintába neki hátat fordítva.Egy pillanat alatt előttem termett.Kezeit háta mögé tette és mosolyogva nézett rám.Nem tudtam hova tenni őt.
-Igen igen.Te honnan tudod a nyelvet?
-Én is az vagyok-kezdtem el lökni magamat,mire kicsit arébb állt,hogy ne akadályozzon.
-Igeeeeeen?Az tök jó-kicsattant a vidámságtól.Soha nem láttam még ilyen embert,főleg nem a közvetlen környezetemben-én most költöztem ide.
-Aha.értem-próbáltam lezárni a dolgot és ahogy láttam hamar fel is fogta ezt.
-Amúgy Junhee vagyok-nyújtotta felém a kezét.
-Byungho,de a barátaimnak Jion-ráztam vele kezet.
-Örülök a találkozásnak-mondta el a szokásos sablonszöveget-Nem akarlak zavarni,úgyhogy megyek is.Szia-intett és hátat fordítva nekem elindult.
-Szi..szia-motyogtam meglepődötten.Az egész furcsa volt.Miután ott hagyott inkább énis úgy döntöttem hazafelé veszem az irányt.

Otthon még órákig ezen járt az eszem.Annyira..érdekes volt.Reménykedtem abban,hogy nem futunk össze soha többet.Nem akartam még egy ilyen eszement pár percet az életembe.Talán az rémisztett meg,hogy tul kedves volt.Vagy a mosolygása..vagy..én nem tudom.
Megráztam fejemet és elfeküdtem az ágyamon.
-Hagyjuk-jelentettem ki magamnak,lehunytam szemeimet és próbáltam elaludni több kevesebb sikerrel.

Címkék: chapter02, Everlasting Sunset

Older Post | Newer Post