Juniel

Haza felé rohantam,de valahogy még sem szerettem volna otthon lenni,így az egyik utcán lefordultam és az első biztonságos helyre leültem.Kapkodtam a levegőt a futás miatt.
Óvatosan számhoz nyúltam.Nem tudtam felfogni mit tett.Miért velem tette.Ellopta a féltve őrzött első csókomat.Pofátlan!

Még ha fájt is és bántott,valamiért legbelül boldogságot éreztem.Az emberek nem csókolják meg ok nélkül és érzelmek nélkül a másikat.Legalábbis én így gondoltam.

Talán félórát üldögéltem,majd elindultam végleg haza.Belépve az ürességtől kongó lakás fogadott.Levettem cipőmet,majd körbenéztem.A konyhában megtaláltam a cetlit amin anya üzent:
"Elmentünk sétálni,hamarosan jövünk
Anya és Apa"
Lassú léptekkel felmentem a szobámba.Lepakoltam a gitáromat és elfeküdtem az ágyon.
-Ezt soha nem fogom megemészteni-szuszogtam.Csak ezen  kattogott az agyam.Életemben először utáltam valamit.Utáltam az érzést ami bennem volt.A tudatlanság és tehetetlenség érzését....és utáltam a pillangókat a hasamban-áááhhh-arcomba nyomtam a párnámat és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

Másnap céltudatosan lépkedtem az iskola felé.Eldöntöttem,hogy beszélek Byungho-val és nem fogok beijedni.Nagynehezen rá találtam,de éppen a barátjával volt.
-majd..majd legközelebb-motyogtam magamnak és megfordultam,majd visszafelé indultam el
-Junhee-kiáltott utánnam.Szóval észre vett.Bár ne tette volna.egy pillanat alatt mellettem termett és mosolyogva megborzolta hajamat-szia
-Szia Byungho-próbáltam közömbös lenni,több kevesebb sikerrel
-Gyere velem-fogta meg kezem és az udvar felé kezdett húzni.Próbáltam ellenkezni,de nem eresztett el.alán ő is beszélni akar róla?
Megáltunk az egyik fa alatt.Zavarbaejtően közel állt hozzám.Nagy szemeiben semmit sem láttam.
-Junhee-fogta meg arcom.Féltem,hogy újra megteszi,ezért elfordultam.
-Ne csináld..Ne viselkedj így velem-mormogtam és újra rá néztem.Arcán még midnig nem látszott semmi.Ennyire nem érdekli a dolog?
-Nem csinálok semmit.
-De..ezt..meg azt is..meg-hadonáztam össze vissza.Tudtam,hogy amit mondok semmi értelme,de nem sikerült összeraknom egy normális mondatot.
-Hagyd abba-mondta és ajkait ismét az enyéimen éreztem.A meglepődöttség most nem mozdulatlanságban nyilvánult meg.Helyette két kezemmel mellkasának támaszkodva ellöktem magamtól.
-Nem vagyok egy bábu amivelszórakozhatsz Byungho!-kiáltottam rá-Miért teszel ilyeneket?Miért csókolsz meg?Miért nem foglalkozol az érzéseimmel?-kezdtek könnyek gyűlni szemeimbe.
-Sajnálom-ölelt meg hirtelen.Miért nem képes rendesen válaszolni nekem.Belemarkoltam felsőjébe és ráncigálni kezdtem.Próbáltam jelezni,hogy engedjen el,de nem tette-miért zavar,ha mást is akarok tőled,mint hogy együtt zenéljünk?-suttogta fülembe.Bele borzongtam.Mást?Mást is?
-Úgy érted..hogy..-húzodott el tőlem és méylen szemeimbe nézett
-Igen..szeretnék veled járni,Junhee-mondatai teljesen leblokkoltak.Nem tudtam mit reagáljak.Akartam egyáltalán ezt?Persze,hogy akartam.A szívem hevesen vert és a pillangóim is megérkeztek a gyomromba-a kérdés már csak az,hogy te szeretnéd e.
-én..igen-mosolyodtam el.Bíztam benne.Bíztam abban,hogy tényleg minden boldog lesz és,hogy ő lesz az igazi első szerelem az életemben.
Az első szerelem.Az az érzés amit még eddig soha nem tapasztaltam életemben

Címkék: chapter07, Everlasting Sunset

Older Post | Newer Post