Nehéz napom volt,első egyetemi nap,erre hazaesve anya rögtön visszaküldött a boltba.Öröm tényleg.Főleg,hogy az eső se bírta ki,míg odaérek.Próbáltam a legpozitívabban felfogni,de akkor meg megjelent Byungho.Valahogyan abban a pillanatban nem tudtam örülni sem neki sem semminek.Elvoltam ázva,fáradt voltam,sötétedett-és én félek a sötétben-ráadásul jött a 'követemőt' dologgal.Csak be akartam vásárolni és hazamenni aludni.

"Majd holnap úgyis találkozunk" csengett fejembe mondata amivel ott hagyott.Kiakadt szemekkel álltam az egyik polc előtt.Lemerevedtem,még a zacskóslevest se voltam képes levenni.Ezt..ő..komolyan gondolta??Nem akarok vele találkozni mégegyszer!

Igen,így gondoltam pontosan másnap reggelig,mikor megláttam az egyetem bejáratánál.Valakivel beszélgetett,gondoltam a barátja az.

-áh hülye-ütöttem meg kicsit mellkasomat.Kissé fáztam a fehér ruhámban,mivel a kardigánt szépen otthon felejtettem és nem volt a legjobb idő.Összehúztam magam és próbáltam nem tudomást venni róla.

De miért ilyen nehéz?Ki vagy te egyáltalán Byungho?Mi az az érzés ami bennem van?Ami szétfeszít és nem hagyja a nyugodt pillanataimat?

Nagy levegőt véve elsétáltam mellettük.Pontosan az történt amire számítottam.Nem köszönt,még csak rám sem nézett.Jó ez így.Mit gondoltál Junhee?Még csak nem is ismered.Háromszor találkoztál vele..csak háromszor.Megráztam a fejem és megdörzsöltem szemeimet.Miért esik mégis ilyen rosszul?

-Elkísérjelek?-hallottam hátam mögül egy hangot.Nem foglalkoztam vele,hiszen lehet másnak szóltak.Annyian járkálnak körülöttem,én meg csak megyek a gitárommal a hátamon közöttük.De mégis hozzám beszéltek-hahó hahó Junhee-borzolta meg hajam hátulról az illető,majd mellém lépdelt.Csodálkozva néztem rá.Byungho..mit..mit akar?A szívem több ütemet is kihagyott.Elfordultam,mert éreztem,hogy arcom egyre vörösebb színben pompázik-Megnémultál kisegér?-borzolta ismét meg hajamat.

-Nem-mondtam halkan és megigazgattam fejemet.Teljesen összekócolt-De..nekem mennem kell-siettem előre,de megfogta a karomat és visszahúzott maga mellé

-Akár mehetnénk együtt is.Egy irányba tartunk-mondta immáron a folyosót figyelve.Nem értelek téged Byungho.

-Miért viselkedsz így?Tegnap még mérges voltál,hogy el kell kísérj-mormogtam az ablakon lesegetve.Nem reagált,ezért úgy gondoltam nem hallotta meg.Talán jobb is-Szia Byungho-mondtam és megfordultam,majd szaladni kezdtem.Gitárral a hátamon elég nehézkes volt,de tulságosan zavarban voltam mellette,hogy tovább ott maradjak.Nem ismertem az iskolát csak elmentem valamerre.Egy felfele vezető lépcsőhöz érve inkább leültem.Már mindegy az első órának.Ha akarnék se találnék oda ennyi idő alatt.

Eltöltöttem az első órámat azon a lépcsőn üldögélve.Közben a telefonomon játszadoztam.Nem tudtam rájönni mi ez az érzés bennem.Még soha nem éreztem ezt.Soha senki nem tudta előhozni belőlem...és bár mindig is így maradt volna.

Második órára nagynehezen bekeveredtem,majd eltelt még így pár és elindultam haza.De valahogy a lábaim még sem oda vittek,hanem a játszótérre.

Leültem a padra és elkezdtem spontán egy dalt játszani,aztán egy újabbat és egy újabbat.Felszabadulttá tett és megnyugtatott.Nem éreztem semmi mást csak azt,hogy szállok.Majd egy kezet a fejemen.

Kinyitottam az addig lehunyt szemeim és egy aprócska szívroham környékezett meg.

-Lehetetlen..ez..lehetetlen-ráztam meg fejemet.Mit nem lehet érteni azon,hogy nem akarok vele találkozni?

-Simán ott hagytál a folyosón,azóta kereslek,de gondoltam,hogy itt leszel-mosolygott rám.Elfordítottam fejemet.Csak menj el kérlek.Összecsuktam és szoritottam szemeime.Abban hittem,hogy mikor kinyitom majd őket már nem lesz ott.De nem tűnt el.Leült mellém ehelyett-Mióta gitározol?-hangja nyugodt volt és kedves.

-7 éves korom óta.Akkor kaptam apától-válaszoltam a fákat nézegetve.

-Nagyon szép és ügyesen játszol-most komolyan dícsérget?Mi történt vele?

-Köszönöm-bólintottam és ovatosan rá néztem-Azt hittem utálsz..-mondtam halkan.

-Igen meg azt is,hogy mérges vagyok-mosolygott.Átvetted a boldogságomat?Ne lopd el a mosolyomat Byungho!

-Miért?Nem így van?-néztem rá tettetett meglepődöttséggel.

-Dehogy...nem ismerlek még eléggé ahhoz,hogy ilyet kijelentsek-ölébe vette a gitárját.Észre sem vettem,hogy van nála bármi is.Elkezdett egy lágy dallamot játszani.Talán..talán lehet jól kijönnénk-Nem akarsz jelentkezni az iskolafesztiválra előadóként?

-Tessék?-lepődtem meg.Ez hogyan jött neki?-Nem igazán gondoltam rá-Nagy szemeivel rám nézett.Eddig nem is figyeltem,hogy mekkora szemekkel rendelkezik.

-Pedig hidd el imádnának.Esetleg..a mi együttesünkkel is felléphetnél-kacsintott rám vigyorogva.Szóval ez a célod Byungho!Átlátok rajtad!

-Együttesed van?Miért kellenék én egy kész együttesbe?

-Jól mutatnál közöttünk..ráadásul akkor jó kis duettet össze tudnánk hozni-tette félre gitárját-mit szólsz hozzá?

-Nem tudom még-keltem fel helyemről.Nem akartam én rendezvényeken szerepelni csak tanulni és még többet tudni,hogy aztán majd valamikor lemezt készíthessek és énekesnő lehessek..Koreában.Igen..otthon.Az otthonom ott van és nem itt-még meglátjuk-mosolyogtam rá,majd összepakoltam a cuccomat

-Mész is?-kérdezte meglepődötten.Én csak bólintottam erre-Nem eszünk valamit?

-Haza kell érnem-intéztem el ennyivel-Szia!-köszöntem és elindultam.Anya már biztos aggódik,hogy merre lehetek.

Pár napig nem láttam ezután.Talán örültem is neki,hiszen nem forgatja fel a mindennapjaimat.Órákra jártam,aztán haza mentem és kijártam minden nap a játszótérre gitározni.A gyerekek és a szüleik mind örömmel hallgattá a zenéimet.Pedig egyik sem japán dal volt,mégsem zavarta őket.Boldogsággal töltött el az arcukon lévő öröm.Az a szabadság amit ezen a helyen éreztek.A szabadság,amit nekem is ez az egy aprócska hely adott meg.